Budapesten járkálva kerestük az újabb retro témákat. Nem kellett sokat keresgélni, mivel pusztán a Roosevelt téren vagy egy tucat téma ajánlkozott. Többek között a Gresham palota, az Magyar Tudományos Akadémia épülete, maga a Lánchíd, a Budai vár, és még számos más érdekesebbnél érdekesebb történettel rendelkező létesítmény. Most a Budavári Siklóról közlünk néhány információt és érdekességet.

Vágjunk hát bele ismét egy kis időutazásba, és képzeljük magunk elé a kiegyezéskori Magyarországot. A Monarchia, és ezen belül Magyarország hihetetlen gazdasági fellendülésen ment keresztül, ennek számos látványos és mindmáig fennmaradt eredménye létezik. Ezen a blogon esett már szó erről a korról a Kisföldalatti kapcsán. Az ország megindult a polgárosodás felé. Számos kulturális rendezvény került megrendezésre, az újonnan épített színházakban sorra mutatták be a mára már klasszikussá vált színdarabokat. Minden utcasarkon kávéházakban zajlott a közösségi élet, az emberek előre köszöntek ismerőseiknek az utcán, mindenkinek volt ideje két szóra megállni. A nagyobb útkereszteződésekben és tereken újságárus gyerekek hirdették a friss újságot. Akkoriban még omnibuszok jártak a 4-es 6-os villamos vonalán (nem lehetett részük a Combino-csodában), és a föld alatti közlekedés is gyerekcipőben járt. Egy ilyen korban jutott eszébe Széchenyi Ödönnek, hogy egy gőzüzemű, acélsodrony-vontatású vasúti járművel oldja meg a Budai vár tömegközlekedését. Nem volt ugyanis megoldott a tömeget feljutásának lehetősége. Azok, akik ott laktak valószínűleg amúgy is feljutottak valahogy, de akik csak turistaként akartak felmenni, azoknak gyalog kellett megtenniük az 50-60 méteres szintkülönbséget. És azért nem olyan egyszerű, főleg, ha a korbeli viseleteket vesszük figyelembe.

Tehát a terv egy gőzüzemű vasúti pálya kialakítása volt a hegyoldalban. Az egész szerkezet és működése korszakalkotó volt. A kialakításból is látszik, hogy a gőzüzemű itt mást jelent, mint a hagyományos vasúti mozdonyoknál. Felénk úgy mondják az okosok, hogy a vasúti felépítmény nem hordozza magával az erőgépet. Ez magyarra lefordítva a következőt jelenti. A hegy lábánál elhelyezkedő épületben állították elő a gőzt, amely gőz meghajtott egy hatalmas lapátkereket. Ez a meghajtott lapátkerék egy sor csapágyon és módosításon keresztül egy tengelyhez csatlakozott, amelyre felszerelték a kötéldobot. Innentől fogva már úgy működött, mint egy falusi kút, amelyre kötéllel rákötik a vödröt, és tekergetik, és egyszercsak lesz víz Józsi bácsi leveséhez. Ezekre a forgó dobokra feltekercselték a masszív acélsodronyokat, amelyek meghajtották a hegy tetején lévő forgótárcsát. Ehhez a tárcsához rögzítették magukat a siklókat, amelyek gyakorlatilag egy kötéllel össze vannak kötve, és egyszerre mozognak. Evidensen: amíg az egyik lefelé, addig a másik fölfelé. Ez gyakorlatilag olyan, mint egy közönséges lift működése: amíg mi a liftben felfelé haladunk, addig az ellensúly az akna falához erősített síneken lefelé jön. Ebben az esetben annyi az eltérés, hogy az ellensúly nem betontéglákból áll, hanem egy másik jármű képezi azt.

Így tehát sikerült ismét egy korszakalkotót alkotni hőn szeretett Budapestünk látképében. 1870 márciusában nyitották meg a nagyközönség számára, és a második világháborúig rendületlenül szállította az érdeklődőket a Budai vár és a Clark Ádám tér között. A második világháborúban egy légibomba eltalálta és felrobbantotta a felső épületet és az egyik szerelvényt, ezért a Siklót bezárták. 1986-ban nyitották meg ismét a közönség előtt. Természetesen nem telt el eseménytelenül ez a 40 év sem, volt számos tanács, amely foglalkozott az üggyel, de – ahogy az általában lenni szokott az ilyen tanácsokkal – nem jutottak el a kivitelezés stádiumáig. Végül a BKV oldotta meg a feladatot. A helyreállítás nem az eredeti állapotában történt meg, tehát ma már nem gőzgép hajtja a szerkezetet, hanem a hegy tetején lévő épületben elhelyezkedő nagyteljesítményű villanymotor.

Közlekedési szempontból tekintve a dolgot, a Budavári Sikló is teljes mértékben megfelel a vasúti közlekedés szabályainak. 1435 mm-es nyomtávolságával, futóműveivel és űrszelvényével akár szabványos vasúti pályának is nevezhetnénk. Leszámítva a 31,75°-os lejtőszöget, amivel a dolog bír J. Épp ez a szokatlan meredekség adja meg az egész Sikló varázsát. Meg természetesen az a két ódon jármű, amely szállítja az utasokat, és amelyek korhűen tükrözik a századforduló hangulatát. Az alagút felé eső vonalon a BS-1 pályajelzésű Margit nevű, míg a másikon a BS-2 Gellért nevű kocsi robotol nap, mint nap a mi legnagyobb megelégedésünkre. Az egész élményt csupán egyetlen dolog keserítheti csöppet: az a 800 forint, amit egy alig több, mint 63 másodperces útért csengettünk ki…