Kedves retro szerető barátaim. A woodstocki buli történetének harmadik, utolsó részét olvashatjátok alább. Megtudhatjuk Charlie történetének végét, valamint néhány érdekességet a további koncertekről, meg az időjárásról. Jó szórakozást!

Harmadik nap

A busz párás ablakán besütött a nap, aranypiros fénnyel festve meg az egyik ülésen fekvő Charlie sápadt arcát. Már egy órája fent volt és most csöndben hallgatta a többiek lélegzését… meg Bobot, aki valami krokodilról motyogott álmában. Charlie elmosolyodott, de csak futólag, mert tegnap este óta valami nem hagyta nyugodni. Immár századszor is felidézte magában a beszélgetést a lánnyal. Még mindig nem tudta mit vár el tőle Fehér Galamb, csak azt, hogy amíg meg nem találja a kérdését, addig nem keresheti fel őt újra. Már látta maga előtt a lány gyönyörű arcát, ahogy csalódottan néz rá. Megrázta a fejét. Ilyen helyzetben még sosem volt és megijedt attól, hogy ez a találkozás talán valamit tönkretett benne. Soha semmi nem izgatta őt különösebben, olyan dolgok sem, mint a háború, vagy a béke, és nem voltak tervei sem a jövőre, sem a jelenre nézve. Élete mindig a megszokott mederben folyt és nem értette azokat, akik mindenáron ki akartak tűnni a tömegből. Az apja folyton szidta, hogy nem kezd magával semmit és hosszú példabeszédeket tartott, hogyan is kell élnie egy férfinak. Charliet ez nem érdekelte különösebben. Nem hitte, hogy egy ember bármin is változtatni tudna, és fölöslegesnek tartotta, hogy ő maga tegyen valamit, még ha úgy is érezte, hogy helyénvaló volna cselekedni. És most itt van ez a lány és a kérdése, amin máris többet törte a fejét, mint életében eddig bármin. Hogy lehet az, hogy egy ilyen lány figyelemre méltatja őt? Őt, aki nem csinált semmi különlegeset, nem fürdött meztelenül és nem lebegett a föld fölött. Hogyan is lehetne méltó egy ilyen lány pillantására?…És ekkor Charlie úgy érezte, mint akit  hirtelen éles, hideg szél ér és végre megértette. Megértette, hogy mit keres ott és már tudta a kérdést.

Kiment a szeméből minden fáradság, felállt és átmászva az alvó embereken lekászálódott a buszról. Szeme mosolygott, ahogy körülnézett és mélyet lélegzett a tiszta levegőből. Előtte a dombon még alig volt valami mozgás, pedig, mint később Charlie megtudta, csak két óra hiányzott délhez. Charlie nem bírt tovább várni és elindult megkeresni a lányt. Másfél órán át bolyongott a néma sátrak és a földön alvó emberek között. Felfedezte, hogy nem csak ő van talpon. Az egyik sátor előtt egy fiatal nő ült, aki épp a gyermekét szoptatta, egy másik előtt pedig egy vöröshajú férfi aki épp a karjában tartott kecskéhez énekelt. Lent, a tóparton gyerekek játszottak. Charlie lassan elfáradt, és ahogy egyre magasabban járt a nap, úgy kelt életre Woodstock. Emberek jöttek mentek, vagy épp reggeli közben beszélték meg a tegnap történéseit. A nyüzsgő forgatagban egyre reménytelenebbnek tűnt Charlie számára, hogy megtalálja a lányt, így hát csalódottan visszaballagott a buszhoz. Ott már mindenki ébren volt és Bob valami reggelit kotyvasztott a tűznél. Nagyon éhes volt, de mikor látta, hogy a séf a hagyma után küldi a dohányoszacskója maradékát is a fazékba úgy döntött, hogy a kenyérnél marad. A reggeli végeztével elindultak színpadhoz, ahol már minden készen állt az utolsó, legnagyobb bulira. Joe Cocker nyitotta meg a Woodstocki fesztivál harmadik napját. Őrült mozgásával, rekedtes hangjával, a közönséget egy pillanatra el nem engedve nyomta le a másfél órás szettet és Charlie úgy érezte, hogy talán  az egyik legjobb előadót látta a három nap alatt. A lány nem volt sehol. A koncert közben azonban beborult az ég, erős szél fújt, fekete felhők tornyosultak a dombok fölé és olyan sötét lett, mint az éjszaka. A rendezők egyike megkért mindenkit, hogy távolodjon el a reflektor és kamera tornyoktól, nehogy baleset történjen, majd egy kis csapat érkezett a színpadra és rituális indiándallal igyekeztek elhárítani az esőt. Körülbelül az ötödik „No rain!” felkiáltás után leszakadt az ég és olyan sűrűn kezdett el esni ,hogy Charlie alig látott valamit. Teljes volt a káosz. Volt, aki rohant valami menedéket keresni, volt, aki csak állt és zokogott, voltak akik műanyag zacskó alá kuporodtak és voltak akik csak élvezték az esőt, sőt olyan is akadt, aki meztelenül csúszdázott le-föl a sárban. Charlie-ék pedig visszafutottak a buszhoz, ami hamarosan úgy megtelt, hogy egy tűt nem lehetett volna leejteni. Miközben várták, hogy elálljon az eső, Charlie elmerengett, hogy vajon a lány épségben van-e. Körülbelül két óra gubbasztás után végre elállt az eső és kimerészkedtek a buszból, a dombot pedig ellepték a fülig sáros, de vidám emberek. Sokak meglepetésére a hadsereg is segített a romok feltakarításában, sérültek ellátásában, az egyik helikopterről pedig virágot és száraz ruhát dobtak a tömegbe.

Így hát, este hatkor úgy folytatódott a buli, mintha mi sem történt volna. Country Joe and the Fish, a Ten Years After, The Band, éjfékor pedig a Blood, Sweat and Tears következett. Valami hihetetlen volt a hangulat! Az embereket semmi sem érdekelte, csak a zene és, hogy együtt vannak. A szünetekben sem volt megállás. Dobszó hallatszott a nézőtérről, az emberek pedig táncoltak és énekeltek. Most nem létezett rajtuk kívül semmi. Charlie is átadta magát Woodstocknak, felszabadultan táncolt és énekelt ő is a többiekkel, de néha megállt, tekintetével a tömegben kutatva. Éjjel három óra lehetett mikor, Johnny Winter és testvére után, a Crosby, Stills, Nash and Young lépett a színpadra.  Ez volt életük második fellépése, mely két részből, egy akusztikus és egy elektronikus szettből állt. A fülbemászó dallamok és a remek vokál meghozta a sikert, a tömeg pedig tombolt. De Charlie most egyre többször nézett körbe és megijedt, hogy talán soha többé nem látja a lányt. Mi lesz, ha nem találja meg, és nem beszélhet vele még egyszer? Ezen rágódott Charlie, mikor valaki kézen fogta és elkezdte húzni, ki a tömegből. Sokáig mentek így, utat törve az emberek között, amíg végül elértek a tó partjára. Megálltak. Ott más nem volt rajtuk kívül, csak a tükörsima víz és a zene, mely a dombon túlról is odahallatszott. Arca makulátlan, kibontott szőke haja a derekáig ér. Bármilyen fiatal volt is, most mégsem látszott annak. Szeme csillogott és tekintete arról árulkodott, hogy az évek során sokat tapasztalt. Ilyennek látta tehát Charlie a lányt, mikor az megfordult és ránézett.

- Miért vagy itt, Charlie? – kérdezte a lány.

- Hogy választ kapjak a kérdésemre! – mondta Charlie, mire a lány elmosolyodott.

- Örülök! – mondta. - Mi a kérdésed?

Charlie kézen fogta a lányt, leültette a fűbe, ő is letelepedett, majd belekezdett. A lány fejét a térdén pihentetve hallgatta, ahogy Charlie mesél magáról. Elmondott mindent, ami eszébe jutott, az életéről, az apjáról és kétségeiről. Sokáig ültek ott a tóparton beszélgetve. Már hajnalodott, mikor Charlie a története végére ért. Egy darabig némán ültek, majd Charlie törte meg a csendet.

- Szóval mit gondolsz? Képes lehet valaki arra, hogy változtasson bármin is? Érdemes próbálkozni?

A lány felnézett.

- Már három napja vagyunk itt, és mit láttál eddig? Ha az ember később visszagondol, mit mond majd? Büszkén emlékszik majd, hogy részese volt annak, ami itt történt, vagy csak egy bulinak, drogosok gyülekezetének tartja, mert nem tudja felfogni, hogy mit is jelentett ez sokunknak? Ahogy én látom Charlie, ez a hely ezreket késztetett arra, hogy megváltoztassák az életüket. Annyian jöttek ide válaszokért, és nem távoznak üres kézzel. Van, aki a gondolkodásmódjában, van, aki abban, ahogyan szeret és van, aki a hitében lépett új útra. És ez csak annak köszönhető, hogy megértették, ők tudnak változtatni. Kiléphetnek a megszokott mederből és tudják, hogy van értelme annak, amit tesznek. Nézz körül Charlie. Szerintem a válasz a kérdésedre igen és ez a hely rá a bizonyíték.

A busz füstölve, rázkódva kanyarodott ki az útra. Akkor jöttek el, amikor Jimmy Hendrix játszott. Bob most is a kormánynál, Charlie pedig a hátsó ülésen ült és most a tükörképét bámulta az ablakban. Már csak halványan látta maga előtt a lány távolodó alakját és nem volt benne biztos, hogy nem álom volt-e, ami éjszaka történt. Talán soha többé nem találkoznak, de Charliet ez nem szomorította el. Valami új kezdődött, egy új élet és tele volt várakozással.

Már nem ugyanaz az ember volt, aki három napja idejött. Woodstock megváltoztatta. Nem tudta, hogy mit hoz a holnap, de abban biztos volt, hogy lesz egy beszélgetése az apjával, mikor hazaér. Magában mosolygott és hagyta, hogy a fáradság erőt vegyen rajta. Lassan elnyomta az álom…