Számláló

Keresés

Egyedi keresés

Retro Feeling

Minden, ami retro cuccokkal, érzéssel kapcsolatos.

Címkék

69 (1) aviátor (1) béke (1) buli (2) busz (2) corvin (1) fesztivál (3) fogaskerekű (1) földalatti (1) herkules (1) hippi (3) hughes (1) közlekedés (5) kultúra (4) malév (4) metro (1) peace (1) récsei (1) repülő (5) retro (13) woodstock (3) Címkefelhő

Egyebek

Egyebek

2013.03.25. 15:09 Retro Feeling

A Vásárcsarnok története

A mai híreket olvasva találtam rá arra az információra, hogy a CNN a budapesti Nagycsarnokot választotta Európa legjobb piacának. Eszembe jutott, hogy erről már írtam egyszer egy cikket, és most leporoltam a virtuális polcot, és rátaláltam. Íme tehát a Nagycsarnok története.

vasarcsarnok01.jpg

1867, a Kiegyezés éve után hazánk hatalmas, és azóta sem tapasztalt gazdasági, ipari, és társadalmi fejlődésen ment keresztül. A technika modern vívmányai szó szerint elárasztották a várost. Megjelentek a belsőégésű motorral hajtott omnibuszok, a lovas kocsikat felváltották a villamos hajtású járművek. A Milleneum közeledtével egész városrészeket építettek, megépült a kisföldalatti (hazánk, és Európa első villamosvontatású metrója). A budai várat immár nemcsak kocsival és fárasztó gyaloglással lehetett megközelíteni, hanem megkezdte működését a Budavári Sikló is. Sorra nyíltak a színházak, a kávézók, az éttermek. Az újonnan nyílt színházakban havonta mutatták be az új műveket – amelyek mára már klasszikussokká váltak. A kávéházakban leírhatatlan hangulatban zajlottak a diskurzusok; írók, költők, szobrászok vitatkoztak a kor stíluselemein. A nagykörúton a fodrászszalonok, köszörűsök, cipészek és más egyéb szolgáltatók csalogatták a városiakat üzleteikbe. Megnyitotta kapuit az ország első bevásárlóközpontja, a Corvin áruház, amely látványos és monumentális homlokzatával teljes mértékben tükrözte a kor nagyságát. Ebben a pezsgő, és vitathatatlanul termékeny korban jutott a városatyák eszébe, hogy a már akkor is zsúfolt belvárost el kell látni olyan piacokkal, amelyek képesek a lakók igényeit kielégíteni. Természetesen léteztek piacok, viszont azok nyitottak voltak, és nem feleltek meg sem a városképi, sem a higiéniai elvárásoknak. Ennek okán a nyitott piacokat fedett, és időjárástól függetlenül működő vásárcsarnokokkal kívánták felváltani. Ez eddig rendben is volt, de felmerült a kérdés, hogy hova építsenek ilyen létesítményeket, és mekkorák legyenek ezek. Nos, azt már észrevehettük, hogy ebben a korban nem volt szokás a népen spórolni. Egyből öt ilyen vásárcsarnok építésére írtak ki pályázatot, a belváros öt, egymástól viszonylag távol eső pontján - a Fővám téren, a Rákóczy téren, a Klauzál téren, a Hunyadi téren, és a Hold utcában.

Az öt beruházás közül a Központi Vásárcsarnok volt a legjelentősebb. 1894-ben kezdődött meg az építkezés Pecz Samu műegyetemi tanár tervei alapján a Fővám téren. Azt mondhatjuk, hogy a tér egészének arculatáért ő felelt, hiszen a Közgazdasági Egyetem épületét is neki köszönhetjük. Az építésben a kor legnevesebb vállalkozói is részt vettek: az épület acélszerkezetét a Schlick-féle vasöntöde készítette, míg a tetőt és a homlokzatot borító épületkerámia elemeket Zsolnay Vilmos szállította pécsi gyárából. A Vásárcsarnok azonban úgy, ahogy ma is látjuk, nem az elsődleges kialakítás volt, a háborúk és a kommunizmus hatására állaga és szerepe is eléggé megváltozott, de erről picit később. A csarnok végül 1897-ben készült el. A másik négy vásárcsarnokkal ellentétben ezt egy korábbi időpontban tervezték átadni, egy sajnálatos tűzeset miatt azonban kénytelenek voltak elhalasztani az ünnepélyes átadást, és a többi fedett piaccal együtt nyitották meg azt 1897. február 15-én. A Nagycsarnok – merthogy így is nevezik – fontosságát az ára is szemlélteti: 1 millió 900 ezer forintba került, majdnem annyiba, mint a másik négy csarnok összesen. A februári megnyitó után begördült a csarnokba az első tehervonat (!!), és a következő napon beindult az élet a csarnokban.

Ziegler Nándor, aki az intézmény első igazgatója volt, számos rendhagyó, és szigorú szabályt vezetett be mind az árusokra, mind pedig a vásárlókra nézve. Az épület belső terét két részre osztották, egyik felén a kiskereskedők, másik felén pedig a nagykereskedők árulhatták portékáikat. Tilos volt azonban a hangos ajánlgatás, a kiabálás, a fütyörészés és a káromkodás. Ez a vevőkre is vonatkozott. Igen érdekes és szigorú megkötés volt az is, hogy az árusok kizárólag a Vásárcsarnok berendezéseit használhatták. Saját, tákolt bódéból nem lehetett árusítani. Ez alapján határozták meg a bérleti díjakat is, ebből fakadóan a halárusok fizették a legtöbbet a hűtőpultok miatt. Sőt, az árusok csak akkor helyezhették ki cégéreiket üzleteikre, ha azt előtte a csarnok vezetősége engedélyezte.

Az épület három szintre oszlik. Az alagsorban található a halpiac mind a mai napig. Itt már a kezdet kezdetekor is halat árultak. Létezett egy elzárt, földszintes épület a Vásárcsarnok mögött, amely a baromficsarnok volt. Itt kizárólag baromfitermékeket, és elő baromfit árultak, egészen a második világháborúig. A földszinti részen helyezkedett el maga a piacrész, viszont a maitól eltérő módon nem bódés elrendezést alakítottak ki, hanem egy teljesen áttekinthető, egységes tér fogadta a vásárlókat. Az ínycsiklandozó pékárutól kezdve a friss zöldségen át a háztartási kellékekig minden megtalálható volt itt, sőt még egy ’szolgáltató’ sarkot is kialakítottak, ahol fodrászok, cipészek és szabók várták vendégeiket. A felső karéjon pedig, a maihoz hasonló, de annál visszafogottabb módon, kosarakat, papírárukat, bőrkészítményeket vásárolhattak a városiak. Itt ugyanis tilos volt élelmiszert árulni, és ezt nagyon szigorúan vették. A nem túl sok, de annál szigorúbb szabályt keményen betartották, és betartatták. Gyakoriak voltak az ellenőrzések, és nem egyszer előfordult, hogy elkobozták az árusok teljes árukészletét, mert az nem felelt meg valamelyik előírásnak. Eleinte a szigorú szabályok miatt az árusok, a csalások és átverések miatt pedig a vevők panaszkodtak. És panaszuknak hangot is adtak a napilapokban. A kedélyek azonban hamar csitulni kezdek, hiszen az árusok hamar belátták, hogy a forgalmuk egyre növekszik, és így biztosított volt a megélhetésük.

Az első világháború azonban radikális változásokkal járt. Itt érdemes elmondani, hogy általánosságban a piac a legalkalmasabb terepe annak, ha egy ország kultúráját, az emberek szokásait meg szeretnénk ismerni. A monumentális látványosságok mind nagyon szépek lehetnek, de az embereket igazán a piacon lehet megismerni. Elég csak a török vagy az arab piacokra gondolni, ahol a hangzavar, színforgatag, és a választék láttán egyszerűen eláll az ember lélegzete. Ezen gondolat mentén beláthatjuk, hogy a piacok teljes mértékben követik a társadalmi és gazdasági változásokat. Az első világháború alatt és után a Vásárcsarnokban az árak az egekbe szöktek, és gyakoriak voltak a lopások és a verekedések. Lassan aztán az ország képes volt a háborús veszteségeket leküzdeni, és ismét fellendülés volt tapasztalható, noha messze nem akkora, mint a háború előtt. Azért az 1920-as évekről, főleg a második feléről, elmondható, hogy szintén nagy társadalmi élet zajlott. Folyamatosan fejlődött a közlekedés, és folyamatosan épültek az új városrészek is.

A második világháború aztán végleg lejtőre tette a Vásárcsarnokot. A bombázások során a baromficsarnok teljesen megsemmisült, és a főépület egyik kereszthajóját is találat érte. A helyreállításnál a pincében tárolt kerámiákat használták fel, viszont a döntés értelmében nem a minőségi, hanem a gyorsasági szempontok alapján végezték a renoválást. Az igazgatóság sem bizonyult annyira vasakaratúnak, mint elődei, és rapid gyorsasággal épültek fel a ma is látható bódék. Ennek következményeképpen a csarnok elvesztette régi, varázslatos hangulatát, és immár egy keszekusza üzletsorrá változott. A szerkezeti helyreállítás nem sikerült tökéletesre, és 1991-re az épület életveszélyessé vált, ezért a bezárása mellett döntöttek. A műemlékké nyilvánított csarnokot 1994-re újították fel teljesen, immár visszaállítva az eredeti burkolóelemeket is – amelyeket ezúttal is a Zsolnay manufaktúra készített. A belső szerkezetet azonban nem sikerült visszaállítani (de lehet, hogy erre senki sem törekedett igazán), így maradt a bódéváros hangulat. Ami ezt azért ellensúlyozza az az, hogy a választék és a színesség cseppet sem változott. Szinte minden kapható a csarnok három szintjén. Az más kérdés, hogy kissé átalakult a szerepe a Vásárcsarnoknak, és most már inkább turista látványossággá kezd válni, és ezt az árak is tükrözik. A hangulata azért még mindig egészen csodálatos. Főleg, ha a galérián, egy lángos vagy sültkolbász társaságában nézünk végig a csarnokon, akkor egy pillanatra mintha megérintene minket a dualizmus szellemisége.

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://retrofeeling.blog.hu/api/trackback/id/tr215170745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.03.26. 09:44:12

Örülök, hogy újraindult (folytatódik) a blog, pont akkor bukkantam rá, amikor már nem frissült, csak a jó kis régi cikkeket találtam.

A Corvin áruház nem a kiegyezéskor épült, hanem később, de írtál róla Te is, szerintem ide valami mást akartál írni.